János pap országa

 Arany János

 János pap országa

 Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant
Jobbra-balra sebzett;
A jobbra-balra, merre fordult
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.

 Kin a német, minthogy ő rá
Járt a rúd legjobban,
Megfélemlék, megbúsula,
Cselt szövött titokban;
Nem bírván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása.

 „Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az idvességben
Soha semmi részed.
Lelked üdvösségeért nem,
De saját bőrünk javáért
Megtérítünk téged.”

 Igy beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorkú zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dúlásig,
A pénzt nem kímélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira,
Az uzsorát érte.

 Lett is aztán dínom-dánom,
Keresztény tivornya,
Hirdeté az istenigét
Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza,
Melyben ittak-ettek. -
S egy-két szentnek a nevét ha
Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek.

 Kiváltképpen egy pap, neve
Iván, azaz János,
Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához.
Udvarán örökké tombolt
A lakzi, kaláka,
Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket:
János pap országa.

 Kedves ország volt ez a táj
Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőknek,
Éhen kóborlónak;
Kujtorgó ebek lakoztak
A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt
- Ha tudott keresztet hányni –
Jánossal magával.

 Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában,
Két szarván boros csobányok
Kard az oldalában.
Akinek tetszett, oda ment,
Az ökörből vágott,
S jól ivott rá a csobányból,
Nem is könnyen hagyta aztán
Ezt a jó országot.

 Alig futott ennek híre
A népség között el,
Aki nem jött a szagára,
A hírére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak
Hogy valamit lásson, -
S addig nézte, addig nézte,
Hogy maga is megkívánta,
Kívül a palánkon.

 S aki egyszer megkívánta,
Azt be is bocsáták,
Pogány fővel el nem, hagyta
Többé a kalákát;
Megtaníták kulacs szónál
A Krisztus hitére . . .
Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító
Sok mindenfélére.

 Első ága volt a hitnek
( Elmondom a nagyját ):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné.

 Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt, ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet.

 Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted
Kell-e több jó annál?
Bízd rá, ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj.

 Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte:
Hozz lakót, minél többfélét,
Ültesd a nyakadra,
S béketűréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól ki zaklatna ingyen megmívelné.

 Ötödik . . mit én tudom mi?
Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyná magát pusztítni
Csaknem mindenébül.

 Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart, hogy megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá.

 Attól kezdve többször is volt
János pap országa,
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét od’adta,
S tett olyat részeg fejével,
Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta.

 Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsóhajtnak: jöjj el, jöjj el
János pap országa.