Nagykállói Kállay Ferencz

 

 Nagykállói Kállay Ferencz

 Debrecen, 1790. december 2. – Buda, 1861. január 1.

 

 Művelődéstörténész, nyelvtörténész, jogász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarság műveltségi elemeinek, nyelvének, hagyományos életmódjának és vallásának őstörténeti irányultságú kutatója volt, akit a hazai művelődéstörténet és néprajztudomány is úttörő alakjai között tart számon.

 A Debreceni Református Kollégiumban folytatott jogi tanulmányokat, itt kötötte évtizedekre szóló barátságát Kölcsey Ferenccel. 1813-ban Pesten szerezte ügyvédi oklevelét, s rövid ideig a királyi ítélőtáblán tevékenykedett jegyzőként. Rövid bécsi jogi tanulmányait követően különbözeti vizsgát tett az osztrák jogrendszerből, majd 1814-től a Kézdivásárhelyen állomásozó 2. székely gyalogezred hadbírájaként tevékenykedett.

 1827-ben százados hadbírói rangban nyugalomba vonult, s előbb Nagyenyeden, 1830-tól Kézdivásárhelyen, 1832-től pedig Budán élt, és kutatásainak szentelte életét. Pályája során sokrétű tudományos érdeklődésről adott tanúbizonyságot, behatóan foglalkozott művelődés-, vallás- és nyelvtörténeti, összehasonlító filológiai, filozófiai, jogtudományi és politikai tanulmányokkal. Az 1820-as évektől – még hadbírói tevékenysége idején, de főként nyugalomba vonulását követően – tevékenyen részt vett az akkoriban kibontakozó őstörténeti kutatásokban.

 Maradandó értékű tanulmányai a magyarság és a székelyek eredetének, néptörténetének, műveltségi elemeinek összehasonlító történeti kutatásához kapcsolódtak. A Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatára – történeti források, illetve a néphagyományban fennmaradt hiedelemelemek és képzetek

alapján – megírta a magyar ősvallás áttekintését, s ezt összefüggésrendszerbe helyezve összehasonlította a finnugor és uráli népek mitológiájával, valamint az ókori indoiráni népek körében dívó Mithra-kultusszal.

 Munkájával megnyerte ugyan a pályadíjat, az azonban csak halála után jelent meg nyomtatásban.