Koppány Ünnep 2013 - Kupa vezér Emlékszer 2013

Vannak magyar ünnepek, amelyeknek lenniük kellene. Ez a furcsán hangzó magyar mondat azt jelenti, hogy vannak olyan magyar ünnepek, amelyek inkább csak a szívünkben léteznek, a külvilág csak nehezen akar tudomást venni róluk.

A legismertebb (leghiányzóbb?) talán az, amelyiken Árpád nagyfejedelemre emlékezhetnénk. A magyar hagyományőrző mozgalom már évek óta küzd azért, hogy kialakítson és elfogadtasson egy ilyen ünnepet. Évek óta, országszerte rendezvények tucatjain próbálják ébren tartani az emlékét és bevinni a közgondolkodásba az érdemeit. De a megfelelő napot is nehéz megtalálni. Neki köszönhetjük a hazánkat, de ezt nem lehet egy adott naphoz kötni. Így aztán kézenfekvő volt, hogy jobb híján március 31-én, Árpád napján emlékezzünk rá. Sokkal jobb választásnak tűnik azonban június 4-i dátum, a pozsonyi csata évfordulója. Ez volt életművének betetőzése, ezen a napon fogadtatták el a világgal, hogy ez itt a mi Hazánk.

Így aztán a március 31-i dátum felszabadult és ezért kerülhetett ide Koppány/Kupa vezér ünnepe. Nincs semmilyen dátum, amit közvetlenül hozzá köthetnénk. De a helyszín, az legalább megvan. Megvan a domb, ahol egykor a szállása volt és megvan a forrás, ahol a hagyomány szerint gyilkosa lemosta kezéről a testvérvért.

De mielőtt továbbmennénk, két további ünnepkeresőről még feltétlen meg kell emlékeznünk. Az egyik Álmos nagyfejedelem, akinek február 22-i neve napját az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság az Ómagyar Kultúra Napjaként ünnepli, próbálja tartalommal megtölteni és keresi a szélesebb körű elfogadtatás lehetőségeit. A végére hagytuk az elsőt, a legnagyobbat, Attila nagykirály emlékét. Pedig itt is vannak új hírek. A tavalyi, 2012-es Kurultajon aláírásgyűjtéssel támogatott mozgalom indult szobrának budapesti közterületen való felállításáért. Az alábbiakban pedig beszámolhatunk egy új Attila könyv megszületéséről is.

Az idei Koppány szer előzményei is jól rámutatnak a legmegfelelőbb időpont kiválasztásának nehézségeire. A rossz időjárás miatt ugyanis két héttel el kellett halasztani és csak április 13-án sikerült megrendezni (de a sárral még így is meg kellett birkóznunk). Bizony egy jó ünnephez megfelelő időjárás is kell. Ehhez a nyári, nyár közeli időpontok kedvezőbbek, viszont akkor már nagyon telítettek a hétvégék. Azért félszáz lelkes ember így is összejött és megkésve bár, de megtartottuk a Koppány/Kupa vezérre emlékező Szert.

A dobok által megnyitott Szer bevezető előadását Marton Veronika tartotta az első magyar szabadságharcokról. Miután Gézát környezete rábeszélte a Lajtától nyugatra fekvő területek feladására, az ott élő helyi lakosság és a gyepűőrség megkezdte elszigetelt harcát az idegen megszállók ellen. Ezt tekinthetjük az első magyar szabadságharcnak, ami Koppány harcaiban folytatódott, majd Vata küzdelmei után nyomták el hosszabb időre. Érthetetlennek tűnik, hogy miért nem fogtak össze, miért elszigetelten küzdöttek. Ezekről nagyon keveset tudunk, mert középkori krónikáink csak Mária Terézia korában kerültek elő, amikor nagyon átfésülték őket és csak alapos összehasonlítás után „szólják el” magukat néha.

Cey-Bert Róbert Gyula három álmát elevenítette fel. 1956-ban, a Corvin-köz elveszítése után megjelent álmában Attila és azt mondta: „Csak az veszít, aki elveszíti a hitét.” És mit tesz a véletlen: tavaly november 8-án, a Corvin-köz elveszítésének évfordulóján volt az általa írt Attila könyv (Attila, a hun üzenet) bemutatója. A második álma a kazakok között érte, amikor Koppány jelent meg előtte és megkérdezte, miért nincs még mindig emlékműve Magyarországon. Ezért hazatérte után szülőfalujában, Halápon bazaltoszlopokat emelt az emlékére. Harmadik felelevenített álmát Burma régi fővárosában, Paganban élte át, amiből megértette, hogy Keleten újjáéled az ember. Azóta mindig oda megy vissza megírni a könyveit, mert itthon a szomszédok negatív hatása alatt állunk. Két könyv, az Attila és a Pozsonyi csata már készen van, és a harmadik, a Koppányról szóló is ott fog megszületni.

Magyar Gábor a múlthoz és a jelenhez való viszonyunkat elemezte. Kós Károly gondolatát elevenítette fel: „Magyarország akkor veszett el, amikor kijelentette, hogy nem vagyok már a régi.” Karácsony Sándorral kapcsolatban pedig arra emlékeztetett, miszerint annak idején a passzív rezisztencia mentett meg bennünket. Ezzel szemben ma aktív szolgálatban vagyunk, azt tesszük, amit nem lenne szabad. Felhívta a figyelmet egy skizofréniára utaló helyzetre, egy nagy teher meddő hordozására. Lélekben a múltban élünk, de cselekednünk a jelen igényei és viszonyai szerint kell. A valóságban nem elég helyesen gondolkodni, úgy is kell cselekedni. A hazát karddal kell megszerezni, de csak kaszával lehet megtartani. Már mindent megkaptunk, amit megkaphattunk, imádkozni inkább azért kell, amit tehetünk.

Emlékező Szerünket dobok hangja zárta. Búcsúzóul még ittunk a Szentesica vízéből, hogy újjászületésünk teljes legyen és áldozatunk megnyilvánulásaként egy nyílvesszőt röpítettünk a Kupa hegy zöldellni készülő bokrai közé.

Hamvai Árpád