Dr. Kósa Barna : Voltak-e magyarok a MUROR világrészben? (1.)

Ezen tanulmány megírására Dukai Takách Gusztávnak egyik közleménye ösztönzött, amely A Nap Fiai című történelmi folyóirat 1972. szept-okt.-i számában jelent meg, hírt adván arról, hogy a legutóbbi években Prof. Reesdom Hurdlop vezetése alatt egy régész csoport Mexikóban a Texcoco-tól Haluenpantlaig terjedő nagy völgyben 18 m. mélységben kiásott egy templomot és annak az alapján egy koporsó-szerű kőtartályban nagy mennyiségű papír-tekercset találtak, melynek feliratait dr. E. Stich bostoni egyetemi tanár által javasolt módszerrel megfejtették. Ezen iratok a MU földrészutolsó évtizedeiben lefolyt eseményekről szóltak egy ottani papnak a naplójában.
Ezzel elhárult egy Kr.e. 600 körüli idők óta keletkezett irodalmi korszak, a MU és Atlantis kérdéssel kapcsolatban.
Ennek az irodalomnak a történetét a főbb eseményekkel érdemes és célszerű ismertetni.

Solon görög bölcs Kr.e. 600 körül Egyiptomban volt tanulmányúton, mert akkor még a görög műveltség csak gyermekcipőben járt és a tudomány és művészet központja Egyiptom volt. Solont 2 egyiptomi pap, Suchis (Zuchi) és Paszabi (Psenophis) figyelmeztette arra, hogy volt egy Atlantis világrész, mely a tenger alá süllyedt és a görög nép eredete ezen világrészen volt. Solon után a görögök egész irodalmi versenyt fejtettek ki Atlantissal kapcsolatban. Köztudomású, hogy a görög volt a világnak a leghazugabb népe és egyben a legerkölcstelenebb is. A vezető osztály nagyjai szavaltak az emberi szabadságról, s eközben mindenkire 6 rabszolga jutott, nem beszélve a feleségekről, akiket a lakásba bezárva tartottak, kizárólag embertenyésztési célokra, ők maguk pedig az örömlányokat minden jóval elárasztották és tisztelettel hódoltak előttük. Szavaltak hazafiúi erényekről, miközben a görög államvezetőknek 90 %-át perzsa aranyakkal le lehetett kenyerezni. Ez a görög nép annyira hazug volt, hogy Egyiptomnak már a görög nyelv kialakulása előtt 2.000 évre visszamenőleg is görög nevű városokat és isteneket hazudott. Ez a beteges hazudozás kiterjedt a Kr.e. 10.000 év előtti Atlantis világrészre is, melynek ugyancsak görög nevű államvezetőket és isteneket hazudott.
Mikor a részeges Macedon Sándor meghódította Tura (Tyre) városát, elrendelte, hogy gyűjtsenek össze minden legendát. A város könyvtárában volt egy irat, mely arról szólt, hogy a Herkules oszlopon kívül volt egy szárazföld, melynek neve Antilla volt.
A Középkorban Toscanelli florenci (firenzei a szerk.) földrajztudós 1472-ben be is rajzolta a térképbe az Antilla földrészt oda, ahol most a Nyugat-Antilla nevű szigetcsoporthoz tartozó Guanahani sziget van.
Ez a térkép később Colombusnak a kezébe került és a Guanahani szigeten sikerült is neki partra szállani 1492. október 12.én. (Arnold D. Walder: The Origin of Language 252-253 old.)
Amerika meghódítása után a keresztény hittérítők meglepve tapasztalták, hogy Középamerika lakosságának a templomépítése erősen hasonlít a Nílus menti és a Mezopotámiai templomépítéshez. Meglepődtek azon is, hogy a maya nyelv rendkívül sok görög szót tartalmaz. Azonban vallási elvakultságból elpusztítottak mindent, ami Középamerika vallására és történetére vonatkozott.
Az első komoly tudományos könyv, amely a Középamerika-i, az Egyiptom-i és a Mezopotámia-i műveltség között kapcsolatot mutatott ki, W. H. Presscott-nak könyve „The Conquest of Mexico” volt, amelyet 1843. okt. 1-én fejezett be. Ez a könyv azonban csak lábjegyzetben közölte a hasonlóságokat.
Presscott után több, mint 50 évvel Sugustus Le Plongeon francia orvos írt egy könyvet Queen Mu and the Egyptian Sphinx címen, amely 1896-ban jelent meg Londonban. Ez már párhuzamot von a középkeleti kultúrák és a középamerikai kultúra között, éspedig részletekbe menő elemzéssel, és kimutatja a klasszikus görög nyelvnek és a maya nyelvnek az azonos származását. Persze az orvos-régészt és nyelvészt megtámadták a zsoldos egyetemi tanárok, de a történelemtudománynak a fejlődését még az egyetemi tanárok sem tudják megakadályozni. Igaz, hogy nem is lennének hajlandók arra, hogy 12 évig együtt éljenek egy letiport nép között zsoldfizetés nélkül, mint azt Le Plongeon orvos tette.
Le Plongeon után James Churchward a legjelentősebb, aki 1890-es években került Indiába, mint fiatal katonatiszt és azt állította a Children of Mu című könyvében a 17-ik oldalon, hogy 50 évig tanulmányozta Indiában a Mu és Atlantis-ról szóló régi írásokat és megtanulta a régi maya nyelvet egy hindu paptól. Így el tudott olvasni 25.000 éves iratokat Tibetben egy kolostorban. Több könyvet adott ki, óriási sikerrel.
James Churchwarddal egy időben – ugyancsak Le Plongeon könyvétől ösztönözve, dr. Cserép József a budapesti egyetemen a magyar, latin és a görög nyelv és irodalom professzora tanulmányozta a Mu és az Atlantis nyomokat, kizárólag csak a latin és a görög irodalom adatai alapján. Érintkezésbe is lépett Churchwarddal, közölve vele az ő felfedezéseit, amelyeket Churchward magáévá is tett, s az 1931. évben megjelent könyvébe be is iktatta, de dr. Cserép professzor nevét meg sem említette, dacára annak, hogy az előbb általa tervezett térképet a dr. Cserép által közölt adatok szerint kijavította és a könyvében azt közölte. Ez a különbség az angol üzleti érzék és a magyar „tudomány a tudományért” között. Churchward óriási pénzt keresett, dr. Cserépnek pedig le kellett mondania a professzori állásáról, mert nem volt hajlandó a finn-ugor elméletet elfogadni. (Dr. Cserép József: A magyarok őshazája és őstörténete, 16. old. Budapest, 1933.)
A maya és görög nyelv közötti kapcsolatot tanulmányozta Dr. Aczél József is, ki közben rájött arra, hogy a Passow és Bailly görög-francia szótár szókészletéből több, mint 4.000 görög szó és szótő azonos a magyarral. Ezt az „Ősgörög eredetünk és a szittya-görög eredetünk” című könyvében közölte is. Ezekből a Keleti Figyelőben dr. Kósa Barna közölt is példaként 60 szót, az 1961. évi március havi szám 10-ik oldalán a „Történetkutatás nyelve” című értekezésében. Ugyancsak ezen tanulmányban közölte azt is, hogy Dr. Cserép József úgy találta, hogy a középamerikai maya nyelv rokona a magyar nyelvnek és ezt a felfedezését az 1936. évben Budapesten kiadott „Classica Philologia a történelem alapozója” című könyve tartalmazza.
Dr. Cserép professzor után az újabb kutatók között legérdekesebb J. Erich S. Thompson, aki nem nyíltan ugyan, de csak mellékesen sejteti a kapcsolatot a magyar és a maya nép között, amidőn az 1956. évben kiadott „The Rise and Fall of Maya Civilisation” című könyve 92. oldalán azt írja, hogy a maya kultúra akkor volt virágzása tetőfokán, amikor a magyarok a Kárpát medencébe érkeztek. Később pedig azt írja, hogy a maya kultúra akkor hanyatlott le, amikor az európai magyarokat a mohácsi szerencsétlenség érte. De nem ad magyarázatot, hogy miért csinált a magyarokkal párhuzamot és nem a németekkel, vagy az angolokkal.
A szórvány magyarságból Csicsáky Jenő írt egy könyvet 1961. évben „A magyar nemzetcsalád útja Távolnyugatról Távolkeletig” címen, melyben tárgyalja a Mu és az Atlantis kérdést, összefoglalva a Churchward és a Cserép-i eredményeit és Aczél József felfedezését.
Dr. Kósa Barna 1961. évben a Jézusról szóló tanulmányában a Palesztinában élt moab népnek a mayab néppel való azonosságára mutatott rá, megemlítvén azt is, hogy a moabit kövön talált írás betűi 6 betű kivételével egyeznek az ó-magyar rovásírással. (Keleti Figyelő 1961. évi dec. szám.) Ezen kívül a „Magyar, Matsar, Mazar, Mazr, volt-e egyiptomi kultúra?” című 2 tanulmányában földrajzi adatokból kiindulva hangoztatta, hogy az egyiptominak mondott kultúra magyar kultúra volt és helyesebb lenne a magyarológia szóhasználat az egyiptológia helyett. (Keleti Figyelő 1961. évi jun. és szept. szám.)
Dr. Rimanóczy László a Ptah-Hotep Tanácsai című értekezésében (Lásd Zsarátnok .. sz. a szerk.) ír arról, hogy a világ különböző pontjain csodálatos épületek romjai vannak, néhol teljesen befejezetlenül, amelyeket nem a mostani ottlakók, hanem előttük sok ezredévvel mások emelték, akik valamilyen nagy szerencsétlenség bekövetkezését előre kiszámították és igyekeztek maguknak biztos menedéket találni a szerintük biztonságosabb helyeken.
A Solon által megindított Atlantisról szóló görög meséket nem lehet tudományos kiértékelésnek nevezni, s ezért mellőzhetők.
Churchward könyveinek tartalmát sem lehetett a megjelenésükkor komolyan venni, mert nem közölte, hogy hol és melyik pap árulta el neki a nagy titkokat és tanította meg a maya nyelvre. A tibeti kirándulásnál sem közli, hogy hol és melyik kolostorban olvasta a 25.000 éves iratokat. Így az ellenőrzés lehetőségének a hiányában csak egy érdekes őstörténeti regénynek minősült.
Cserép professzor már nem hazudik, nem is titkos, hanem pontosan megírja, hogy melyik latin, vagy görög író, melyik könyvében és melyik nemzetségről írt. Így a felfedezései ellenőrizhetők voltak.
Le Plongeonról el lehet hinni, hogy 12 alatt maya anyanyelvűek között élve megtanulta azt a maya nyelvet, amelyet a XIX. században Yucatanban beszéltek. Még azt is el lehet hinni, hogy el tudta olvasni a régi maya felírásokat, sőt hangzásba is tudta hozni az általa közölt magyar szavakkal. Én egy nyelvészeti fejtegetése végére mayául írtam, hogy „én szuktam sírni magyar hazám”. De ott van a baj, hogy Le Plongeont senki sem tudta ellenőrizni, mert a maya képírást még valahogy meg lehet érteni, de hangzásba hozni Le Plongeonon kívül senki sem tudja. Maguk a mexikói és a yucatán mayák sem hoztak még forgalomba egyetlen olyan maya szótárt se, mely segítene a régi maya feliratok hangzásba hozásánál.
Dr. Cserép professzor adatai tudományos értékűek és ellenőrizhetők, de a régi maya nyelvből alig 100 szót tartalmaznak a könyvei. alig 100 szót tartalmaznak a könyvei. Így a régi maya nyelv hangzásba hozásánál ezek is csak nagyon keveset segítenek.
Dr. Emilio Solis Alcala állított össze egy maya szótárt, melyet kiadtak 1950-ben, „Diccionario Español-Maya” címmel, de a cél nem a régi maya nyelv szavainak az összegyűjtése volt, hanem kedvezni és segíteni a spanyoloknak a mayákkal való beszélgetés megkönnyítésére. A régi, s általa biztosan tudott maya szavaknál azonban megjegyezte, hogy azok még a hódítás előtti időkben használatosak voltak.
Ilyen körülmények között az ókori maya nyelvnek a magyar nyelvhez való viszonya erős vita tárgyát képezheti. Én a dr. Emilio Solis Alcala spanyol-maya szótárából kb. 400 maya szónak a magyarral való hangtani és jelentésbeli azonosságát megállapítottam, de ez nem elegendő. Ezért most kénytelen leszek olyan adatok feltárását megkísérelni, amelyek vitán felül eldöntik, hogy a magyarság ott volt és ott élt-e valaha az elsüllyedt Mu, vagy Muror földrészen, vagy sem.
Ez a vállalkozásom most olyan merész, mint az volt, amikor 1961. évben a Keleti Figyelő minden számában az első oldalon hirdettem, hogy a fehér emberiség közös ősnyelvét a magyar nyelvben őrizte meg a legnagyobb mértékben. Nyolc év múlva ezt a párizsi Sorbon egyetem kibernetika segítségével megerősítette. A másik merész vállalkozásom az volt, amikor bizonyítani igyekeztem, hogy Jézus magyarréti volt és nem volt zsidó sem nemzetségére, sem vallására nézve. Bizonyítékaimat senki nem cáfolta meg, és ma már magyar történészek, pl. Dr. Baráth Tibor volt szegedi egyetemi tanár és Badiny Jós Ferenc buenos-airesi egyetemi tanár is vitán felülinek ismerik el, a könyvükben természetesnek tekintik leírni, hogy a „magyar Jézus”. Ez a mostani utolsó merész vállalkozásom, és ha ezt is siker koronázza, akkor már a most 78 éves testem bevonulhat a temetőbe.
Ezt a nagyon nehéz kérdést is józan paraszt ésszel közelítem meg, mint az előző kettőt. Régi elvem, hogy a történetírók lehetnek jóhiszemű tévedésben és lehetnek szándékosan és tudatosan hazudozók. A halott és a halál azonban nem hazudik. A magánosok emlékműve a temetők sírfelirata, a népek emlékműve, a földnek a felirata, a földrajzi nevek. A legmegbízhatóbb történelemkönyv a földrajz, amely a népek nyelvének a szavait örökíti meg. A földrajz azonban egyedül halott, de a történelem-kutatásnál életre kel. A történelem-kutatás földrajz nélkül csak egy hontalan csavargó, de a földrajzzal hazát alapít. A nyelv megbízhatóbb felvilágosítást ad, mint bármely csontfoszlány, vagy más régészeti lelet. A nyelvvel való bánásmód pedig egy kis nyelvészeti ismeretet is igényel.
A magyar nép múltjának a kutatásánál azonban a „magyar nemzet”, vagy a „magyar” szóval nem tudunk időben tovább visszamenni, mint a legutolsó jégkorszak utáni első rendszeres földműves társdalom kialakulása Ungurban, a Term folyó medencéjében. Ma azonban a „magyar” szó helyzete még rosszabb, mint az első földműves társadalom idején volt, mert most a Habsburg uralkodó ház féltékenysége következtében a „magyar” elnevezés csak a Kárpát medencében ismertes, másutt mindenütt csak a „hungarian” népnevet ismerik. Ez a név pedig úgy került a magyarokra, hogy Atilla és népe magát „ungi”-nak nevezte és a főhadiszállás is Ungváron volt. Mikor Árpád magyar népe a Kárpát medencébe került, a környező népek azt látták, hogy azoknak a megjelenése, a harcmodora, a beszéde, a vallása, és a társadalmi berendezkedése ugyanolyan, mint az Atilla ungi népének. Így a magyart is hungarian népnek nevezték, mert a Habsburg ház maga is ezt a nevet találta a magyarságra nézve a legártalmasabbnak, mert Atilla népének az erejétől az egész Európa reszketett.
Ezek miatt a legcélszerűbb, ha az „ungi” szónak a történelmét nyomozzuk le a legmegbízhatóbb történelemkönyvben, a földrajzban, a földnek a felirataiban. De legelőször meg kellene állapítani, vagy legalább is valószínűsíteni, hogy mit jelent az ungi szó, milyen fogalomnak a kifejezésére használták és használják ma is.
A természetben ugrás nincsen, csak fejlődés és alkalmazkodás. A kezdeti ember beszéde ugyanolyan változat nélküli hang volt, mint az állatoké. Ugyanazt a hangot adta ki a világnak minden részén, mint ahogy a ló nyerítése is mindenütt egyforma a világ minden részén. Az ember hangja azonban hajlékonyabb és alkalmazkodóbb, mint az állatoké, mint ahogyan az ember egész szervezete a legalkalmazkodóbb. Az emberi hangnak az erőssége, a hajlékonysága és a zenei tehetsége már képessé tette arra, hogy ugyancsak a hangnak az erősségével és színezésével több fogalmat tudjon kifejezni.

folytatjuk
(ANF, 1973-júl-aug.)