Bencsi Zoltán dr.: Atilla hagyományok (6.)

Jellemzés. Úgy az Eddákban, mint a Niebelung énekeken végigvonul nem csupán az illető korok jellemrajza, amelyeken azok írták, hanem a népek jelleme is.
A skáld énekekben a hősök emberfelettiek és vadak. Szilajok és fékezhetetlenek. Nem csupán személyes bátorságukról tesznek sokszor tanúságot, hanem – ami előttünk nem rokonszenves – kegyetlenségükről.
Atilla igazi énjét hiába keresnénk itt. Ezek legfeljebb arra jók, hogy fenntartsák nekünk nagy elődünk emlékét és emlékeztessenek arra, hogy ily szilaj, heves vérű népek is mennyire az Atilla bűvkörébe jutottak.
Feltétlenül nagynak és náluk is hatalmasabbnak kellett annak lenni, aki őket ennyire le tudta nyűgözni.
A Niebelung ének cselekményei annyira változatosak, hogy szinte kimerítenek bennünket és alig bírjuk követni azok folyását. Monda tartalmával, képzelő erejével gazdag ez a mű.
Egyszerűen indulnak el a cselekmények, nem is sejtjük a rettenetes véget. Fokozatosan gabalyodunk bele újabb és újabb iszonyúságokba, de érdekfeszítően követjük a folyamatot, bár néhol egy-két láncszem kimarad.
Mint igazi tragikai mű, a cselekmény mind érdekesebbé s mind félelmetesebbé válik és a második részben már csúcspontját éri el.
Látszik, hogy az a kor, melyben a Niebelung keletkezett, hajlamos és fogékony volt az ilyszerűségek iránt, mert máskülönben nem érte volna el azt a nagy sikert, melynek osztályrészese lett.
Mint említettük, különösen az elején nem Atilla a főalakja a műnek, sőt a második részben sem, hanem inkább Krimhilda, aki körül, akinek kedvéért játszódnak le az események.
Atilla itt inkább mozgatott történelmi alak, mint mozgató, bár néha-néha kicsillámlik az elrejtett történeti igazság itt is, hogy mindennek Atilla volt a középpontja, mert nélküle a szereplők mit sem tudnak tenni, mihez sem tudnak fogni. Hozzá futnak, ha valami óhajuk vagy kívánságuk van és még Krimhilda is minduntalan, még a Niebelung szerint is, kénytelen Atilla nagy hatalmához menekülni és a cselekményeket onnan intézni.
A Niebelungból azonban úgy látszhatik, mintha Atilla mindenben benne lett volna és mindenbe beleegyezett volna, amit Krimhilda csak akart. Bár ő a hatalom birtokosa, a végrehajtó személy mégis Krimhilda.
A történelmi alakok ily színben való beállítása a mű íróinak állott érdekében, akik nagyot alkottak ebben a nemzetük és fajuk számára, ha mindjárt a történelmi hűség és a megtörtént tények rovására is.
Nem Atilláról, de nála kisebb méretű uralkodóról sem tételezhető föl, hogy azokat a borzalmas és sokszor csupán a bosszú szülte vérengzéseket közönyösen tűrte volna, amiket a Niebelung énekben elkövetnek.
(folytatjuk)
(Atilla, 1942. ápr. 42. sz.)